Az Öszödi beszéd újkori történelmünk egyik legdurvább politikai megnyilvánulása. Olyan szintű verbális megoldás, ami még sosem fordult elő a históriánkban azelőtt és azóta. Megjelenése után rengeteg értelmezése született, főleg felmentő szándékkal, ami igyekezett összezavarni és jelentékteleníteni az egészet. Elemezzük, valójában miről is van szó.
A legfőbb dilemmát az okozza, hogy vajon igazságot vagy hazugságot fogalmaz meg? A félreértés abban gyökerezik, hogy igazság hangozott el egy nem nyilvános környezetben. Ez a körülmény perdöntő fontosságú. Tehát, ez egy vallomás, a választó polgárok kizárásával a bűntársak, vagy azok előtt, akiket a saját pártjából kész tények elé állított az elbeszélő, elkövető. Mivel ez egy bűnvallomás, ezért igaz, de mivel ez egy bűnről szóló – többek között hazugságról, félrevezetésről tett kinyilatkoztatás, ezért többen hazugságnak aposztrofálják. Tehát, közvetlen értelmében igazság, de szándékában galádság, hiszen bevallja, miként verték át az országot, az Uniót.
Hasonló, mint, amikor a bíróság előtt leleplezi magát a csaló, annyi különbséggel, hogy egy hivatalos eljárásban tisztában van azzal, hogy súlyos következményei lesznek. Itt ez azért nem áll fenn, mert az elhangzása pillanatában nem volt szándék a nyilvánossá tétel. Ezért valóban őszinte és igaz. Azonban abban a helyzetben, amikor véreskezű maffiózók megbeszélik egymás között, hogy miként végeztek riválisaikkal, nem szokták „őszinte, szenvedélyes igazságbeszédnek” aposztrofálni. Jelen esetben pedig ez a hasonlat jobban illik ide, mint a bírósági.
A balos értelmiségiek ebbe az önellentmondásba kapaszkodtak bele és kezdték kiforgatni a dolog velejét. Azt elfelejtették, direkt, hogy ez egy önlebuktatás, vagy, ha jobban tetszik lebukás. A párt belső titkai szivárogtak ki, amit elhallgatni kívántak a választók elől. Ha ez nyilvánosan történik, valóban bűnbánásról, jó szándékról tanúskodna, hiszen a károsultakat tájékoztatná az elkövető és kérné segítségüket a dolog jóvátételében. Ehhez, azonban egy olyan gesztusnak is kellett volna járulni, amivel GYF ismét a választók kezébe helyezi a döntés lehetőségét és lemond pozíciójáról. Mivel ez nem történt meg, ezért semmiféle bűnbánat vagy jó szándék nem ment végbe, sőt. Ráadásul Ferenc igyekezett kibújni a következmények alól, megtartotta a csalással szerzett hivatalát is. A 2006 őszén történtekkel pedig be is bizonyította, hogy az MSZP valóban egy maffiaszervezet.
Ezt támasztja alá a beszéd üzenete, amivel megzsarolja párttársait, attól függetlenül, hogy tudatosan vagy tudomás nélkül részt vettek az elkövetésben, hiszen egy pártról nem hasíthatók le a tagok. Együtt felelnek mindenért, akkor is, ha belül átverik egymást. GYF ezt gátlástalanul és lelkiismeretlenül ki is használta – saját hatalmi ambícióinak javára. A pártot válságba taszította, jómaga pedig átszállt a mentőcsónakba, aminek nevéül saját neje monogramját választotta.
A beszéd tehát egy belső hatalom átvételi kísérlet, amiben teljhatalmat kér azért cserébe, hogy „bátor” módszerével, „megmentette” az elveszőben lévő 2006-os választásokat. Feltétlen és minden korlátozástól mentes teljhatalmat vindikál magának ezért, mint egy diktátor. Közben azzal hetvenkedik, hogy számára a törvények áthágása sem probléma. Ezzel mintegy meg is fenyegeti a tagságot, hiszen mindennek, még a párt működésének, létezésének is törvényes keretei vannak, ami viszont őt nem zavarja. Ha valaki nem úgy táncol, ahogy tetszik, az… Később ezt a fenyegetését beváltotta, hiszen az MSZP az atomizálódás, az eltűnés határára került. Valaki súgott is a Fidesznek, hogy a közműcégeket és a magánnyugdíjpénztárakat kell kivenni a rendszerből, ahhoz, hogy bedőljön. És lőn!
