Minden szövetségesünkkel póruljártunk, de ennek most vége, mivel hál’ Istennek a jó oldalhoz csatlakoztunk. Vagy mégsem?
Történelmünk folyamán mindig bebizonyosodott, hogy szövetségeseink folyton jót akarnak nekünk. Amikor az iszlám fenyegetett bennünket, akkor a jó francia király és a római pápa az oszmánokkal szövetkezett V. Károly német-római császár ellen, akik nem voltak restek hátba támadni a Balkán felől. Ennek köszönhetjük Mohácsot. Aztán 150 évre rá jött a Habsburg felmentő sereg, akiktől Rákóczi próbált szabadulni, később Kossuthék. 330 évet húztunk le gyarmatként, feldarabolva, szétszakítva, tönkretéve, megcsonkítva. A XX. században német szövetségeseink szálltak meg bennünket 1944-ben, aztán a felszabadító Szovjet csapatok felejtettek el hazaköltözni, csakis a mi kedvünkért.
A pedofiltörvény elfogadása után akkora felzúdulás keletkezett Európa szerte, amire talán senki sem számított. Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke egyenesen szégyenletesnek nevezte ezt a magánügyünket. A helyi globalisták megkongatták a vészharangokat, miszerint sérül egy kisebbség joga, amikor a nemzeti kisebbségeinké folyamatosan, de az, persze, nem számít. Folyton előkerült az érv, hogy ha csatlakoztunk egy közösséghez, akkor tartsuk be a szabályait.
Kérdés, ehhez a közösséghez csatlakoztunk-e? Ugyanis, ha valaki belép a Katolikus keresztények konzervatív egyletébe hosszas előkészítő tárgyalások után, akkor vajon mit fog gondolni, ha ez az egylet 17 év elteltével közli, hogy ugyan a neve nem változott, de mivel néhány kigyúrtabb tagjuk kissé elhajlott, most szövetségre lépnek a homoszexuális közösséggel. Ettől kezdve mindenkinek kötelező rózsaszín tüllruhában megjelenni a standardizált orgiákon. Aztán egy szót se a Bibliáról!
Sajnos, rengeteg honfitársunk nem érti, hogy az EU keretein belül aljas szómágia folyik a kizsákmányolás érdekében. Ez a hivatkozási pont a szabályok betartásáról a fenti példa alapján (is) sérül. Ez az intézmény nem azért került megalapításra, hogy az erősebb államok ráerőltessék az akaratukat a többiekre, hanem azért, hogy együtt erősebbek és versenyképesebbek legyenek. Ezt a magasztos elvet sosem értük el (ahogy a dicső szocializmust sem), ám egyes tagállamok mohósága, szociális érzéketlensége, egyéni érdekei kapcsán jelentősen háttérbe szorult. Nem mi fordultunk el az Uniós értékektől, hanem az Unió egyes erős érdekcsoportjai évek alatt, szépen, lassan átalakították az egész belső rendszert. A szabályok korábban egy sokkal kiegyenlítettebb és szabadabb Európai Unió eszmerendszerével jöttek létre. Eme csavarás folyományaképp az EU saját szabályait is képtelen tartani sokszor, meg is szegi, ha a liberális elit úgy ítéli meg. Láttuk ezt már a Sargentini jelentés, Gyurcsány terrorja, a nemzeti kisebbségek érdekeinek kezelése kapcsán is. A meghatározó elit egy politikai többségbe korrumpált kisebbség, hozzájuk hajlítják - tér helyett - a demokráciát.
Most szintet léptek, őrjöngenek azon, hogy nekünk más a véleményünk. A demokrácia álcája alatt egy diktatúrát kívánnak bevezetni az önállóbb és szuverénabb országok ellen. Nem tűrik a másságunkat, a kreativitásunkat és az életszínvonal növekedésünket. Ezt már az I. Világháború folyamán egyszer megtorolták és ki is végeztek bennünket Trianonban. Most meg újra itt kavarunk a függetlenségünkkel? Európának, az európai „szövetségeseinknek” folyton ez a baja velünk.
Az Uniós támogatásokat alamizsnaként, jó magaviseletünkért járó kegyként beállítani az egyik legnagyobb hazugság a világon. Ez egy szerződési rendszer, amiben mindkét félnek tisztázottak a jogai és kötelességei. Az Unió ebben azt vállalta, hogy felzárkóztatja a leszakadt régiókat, ahova mi is tartozunk piacunk megnyitásáért. A költségvetést 7 évre előre elfogadta az EU csúcsszerve, ez alapján jár nekünk a kifizetés.
Az Unióhoz nem azért csatlakoztunk, hogy elnyomjunk országokat, népeket – ahogy korábban sem tettük – hanem, hogy jobban éljünk és a határon túlra szorult nemzeti kisebbségeinket tűrhető helyzetbe hozzuk. A megfelelő szerződéseket megkötöttük, a szabályokat betartottuk. A tőkeerős nyugati cégek benyomultak a piacunkra és az itteni kommunista barátaikkal egyetértésben tönkre is tették. A hazai komprádorok (a vörös elit) segítségével el- és kiprivatizálták a nemzeti vagyonunk jórészét. Évekig, évtizedekig busás hasznot húztak belőlünk. A nekünk járó Uniós források 70-80%-a visszaáramlik Nyugat-Európába, de nekik még ez sem elég. Ha megpróbáljuk saját utunkat járni és önálló érdekeink egy apró részét érvényesíteni, bármennyire is körültekintően intézzük, mindig akadályoznak benne.
Az Uniós politikusok korábban is kimutatták a foguk fehérjét. A Sargentini jelentés idején a tartózkodást is igennek jegyzőkönyvezték - az érdekünkben. Ja, nem, pont az ellenkezője miatt. Demokrácia felfogásuk nagyjából egy maffia szervezetéhez hasonlít. A fennkölt politikai elv akkor jó és akkor lehetséges, ha ők diktálják. Amennyiben nem, akkor ott diktatúra van, egyéb hajánál előrángatott problémák, amelyek kötekedésre és verbális korbácsként használhatók egy kisebb tagállammal szemben. Ismét minden jel egy irányba mutat, a nemzet, a nemzeti identitás eltörlésének, megsemmisítésének irányába. ’22-ben erről fogunk szavazni. Vagy maradunk rebellisek és kiharcoljuk a nekünk járó jogosítványokat, vagy visszajön Feri és lelkes kis csapata, akik eltörik ismét gyógyulófélben lévő gerincünket.
Ha egyetértesz vagy érdekel a véleményem, kérlek, iratkozz fel a blogomra, oszd meg, tedd elérhetővé. Köszönöm! (Milyen kár, hogy ezt ide kell írni.)
