Guerilla

magyar történelmi dráma, 86 perc, 2019

Kétféle dramaturgiai hozzáállás létezik a világon. Az egyik az európai, amely gazdagon használ szimbólumokat, a másik az amerikai, amelyik a történetmesélésre koncentrál és inkább tanulságot hordoz, mint Aiszóposz meséi.

A film 1849-ben, a világosi fegyverletétel után játszódik. Sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Csak most, a vereség után kutatja fel és csatlakozik a tízen-huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, aki járásképtelen, sebesülten fekszik. Igazi hősként harcolt, öt oroszt is megölt. Barnabás azt hazudja a bujkálók vezérének, a századosnak, hogy őrmesterként szolgált a Miskolc környéki milíciában. Ennek hatására besorozzák ide, így maradnia kell. A százados azt tervezi, hogy csatlakoznak a többi felkelőhöz és tesznek valamit az ügy érdekében. A báty közel kerül egy lányhoz, aki a sebesülteket ápolja, és akibe az öccse is szerelmes: ez tovább szítja a fivérek közötti ellentéteket. A Felvidéki vagy Kárpátaljai térségben – ahol a történet játszódhat (?) - egyre többször futnak bele kozák partizánvadászokba. Az egyik közelharc során fogságba ejtenek egy orosz tisztet, akit a főhősnek nincs bátorsága megölni. Barnabásra bízzák, aki elengedi, ennek következtében rájuk találnak a kozákok és mindenkit lemészárolnak, kivéve a százados babáját és annak újszülöttjét. A film azzal zárul, hogy hárman, mint egy új család elindulnak a túlélés irányába. Ez a film amerikai dramaturgiája.

Szép történet, talán a megdicsőülésről és túlélés szentségéről szól? Ki tudja így, első ránézésre. A Port a következőkkel zárja az ismertetőt; a rövidfilmjeivel Cannes-ban és Berlinben is sikereket elérő Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla hiteles korrajz: a film készítőinek célja, hogy a historizáló szemlélet helyett a közeli perspektíva használatával mutassák meg az 1848-49-es időszak hangulatát, az ismeretlen hősök néhány napját az erdő mélyén. Bemutató dátuma: 2019. március 7. Forgalmazó: Mozinet.

Mi, európai emberek megtanultunk a sorok között olvasni, így nézzük a filmet a szimbolikája alapján. Barnabás egy magyar, aki mindenre alkalmatlan. Egyetlen feladata a világban, hogy megtalálja és hazavigye öccsét, biztonságban. Az öccse azonban akkor kerül veszélybe, amikor bátyja felbukkan. A fiatalabb testvérből sugárzik a megvetés testvére irányába. Ekkor merül fel az a kérdés, miért egy olyan főszereplőt választott az író-rendező, aki renitens? Aki pont ellentétes a forradalom eszmeiségével, aki nem előre hajtja a történelem kerekét, hanem csak meg akarja úszni a dolgokat, mindent. Sokaknak lehet itt az a gondolata, hogy ez a természetes hozzáállás. Azonban nem. Akkoriban a természetes viszonyulás irtózott az „Ágyban, párnák közt halni meg”-től. Az igazi forradalmár az ifjú, aki oroszlánként veti magát a hazára törő ellenségre. Vajon miért ezt a pojácát kellett a forradalom megtestesítőjének választani?

Ha ennyire képtelen az alkotó azonosulni a kor hangulatával, visszaadni sajátosságait, miért választotta ezt a miliőt? Egy szerelmi háromszöget meg lehet jeleníteni napjainkban is, nem kell ezért visszamenni az időben, főleg nem egy heroikus időszakra. Mi volt ezzel a célja? Vártam erre a választ, de nem akartam hinni a szememnek. Már a címből érezni, Guerilla tehát nem Gerilla, ennek nem a magyar szabadságharchoz van köze. Eszembe jut róla Che Guevara, akit szintén az erdőben öltek meg a partizánvadászok. A mi Guevaránkat azonban nem ölik meg, hanem kiviszi magával a mételyt a világba.

Barnabás figurája hazug, hiszen megtéveszti a sajátjait, elszereti öccse szerelmét és mindenben destruktív, amiben csak viszontlátjuk. Ő képviseli a forradalmat, ő lenne a lánglelkű egyéniség? Az öccse, aki hatalmas bátorságról tesz tanúbizonyságot, marginális figura. A középpontban tehát a destrukció, a gyávaság és az a szereplő áll, aki képtelen hozzátenni a dolgokhoz, csak elvesz belőlük. Rajta keresztül akad meg a hősiesség. Nincs nagy lélek, csak sárszag, vereség, bomlás. A forradalmárok nem dicsőséges katonák, hanem erdőbe szorult beteg, szűkölő állatok, akinek legnagyobb problémája, hogy mit tudnak zabálni (direkt) és hová lehet üríteni. Táboruk is ilyen. Jellegtelen vacak. Szó sem esik pátoszról, szabadságról, hazáról. Nincs szentség csak szentségtörés. Ebbe az aszociális purgatóriumba, a véglényeknek ábrázolt ki tudja kicsodák – de nem forradalmárok - közé érkezik meg Barnabás, aki csak ront a helyzetükön. A valójában eseménytelen történet a végére kezdi felvenni azt az irányt, amivel végképp megalázhatja a szabadságharc eszméjét. A balfék, aki gyáván elbujdosott a felelősség és a harc, az emberi kiállás és az megküzdés lehetősége elől, az ellenség kezére játssza bajtársait. Az orosz tiszt megkegyelmez neki. Bénasága, elvtelensége jutalma az élet. Érzéketlenül, mint egy szupermarket polcsorán, végignézhet szeretője, testvére és bajtársai hulláin. Meg sem rezdül az arca. Neki ez nem jelent semmit. Aztán összetalálkozik a százados, a valódi forradalmár feleségével, szeretőjével és a kezébe veszi a forradalom gyermekét, a százados néhány napos lányát. A kisbabát, mint egy ereklyét magához szorítva elindul kifelé az erdőből, elvégezte a dolgát. Mögötte a mártír kedvesével, akit majd szintén megbecstelenít ez az alkalmatlan magyar.  Tovább örökíti az árulást, a tehetetlenséget, a senkiháziságot.  Sőt, ennek szellemében neveli fel azt a gyermeket, akinek az apjával árulása végzett, akinek a vérében még a forradalom vére csörgedez.

A film üzenete, mindegy milyen vagy, élj a mának, tedd félre az erkölcseidet, az eszméidet. Lapulj, ha vívni kell, árulj, ha árulni kell, menekülj, ha küzdeni kell. Legyél olyan, aki mindenből kihúzza magát, tehetetlen és buta. Olyan, aki nem látja előre a tettei következményeit, aki nem tudja, mivel jár, ha beengedi az ellenséget a házába, táborába. Csak a legprimérebb ösztönök hajtják. Dug, eszik, iszik, alszik, aztán jutalmul vásárolhat is. Sodródik az árral és nem használja az agysejtjeit. De legfőképpen, lebontja saját mítoszait és meggyalázza őket, még önnön emberi mivoltát is. Ez az út a szabadságba.

Az utóbbi időben megfigyelhető destrukció, mítoszrombolás itt megy végbe a szemünk előtt. Olyan alkotók tálalják, akik az adófizetők pénzéből, a saját közpénzeinkkel aláznak bennünket. Nemzeti filmgyártás? Inkább nevezném nemzetgyalázásnak. Hol tanulták a szakmát? Kiktől? Tényleg ilyen mély a sötétség ezen a területen?